Bokorvirág Hagyományőrző Egyesület

Nagykun Táncegyüttes

Bokorvirág Hagyományőrző Egyesület image
„…Az egyesület célja, hogy a jelenkor igényeinek megfelelően, minél több gyermekkel és felnőttel megismertesse és megkedveltesse a múlt hagyományait.  Szűkebb hazánk, a Nagykunság elfeledett kulturális értékeinek leporolása, megélése, éltetése.. 

Ennek keretében az egyesület célja a város lakóinak összefogása, kapcsolatok építése, elősegítése, az alapvető cél körébe tartozó szervezett programok összekapcsolása.  
Az egyesület fontos feladata az érdeklődők összefogása, a közösségépítés és a közösségek megtartása a magyar népi kultúra mentén. Azon népi kultúra mentén, ami 2023- ban is értékálló, hasznos ismereteket tartalmazó, továbbörökíthető, átadható, élhető.

Az egyesületi munkába bevonjuk a szülőket, nagyszülőket, családtagokat. Vagy ahogy mondani szoktuk, "- Hozd el a Szomszéd Pistikét is!"
Az egyesület nagy hangsúlyt fektet a hátrányos helyzetű és a sajátos nevelési igényű gyerekek programokba való bevonására. 


Megalakulásunk főbb állomásai  

TÖRTÉNETÜNK image


  • 1995. - Az első néptánctábor Kisújszálláson, még Árvácskás táborként 
  • 1999. - Első tanév, Tücsök együttes néven, az Árvácska Néptáncegyüttes utánpótlásaként, a Művelődési Központ szárnyai alatt.
  • 2002 - 2004. - A Pátrya Művészeti Alapiskola kihelyezett tagozatává vált a tánccsoport, közel 100 -120 táncossal, ekkor különültek el a korosztályok. 
  • 2004-től - A Városi Zeneiskola tagozata lett az együttes, ekkor veszi fel a legnagyobb korcsoportot a Nagykun Táncegyüttes nevet. 
  • 2005 január. - Megalakul a Rakoncás Hagyományőrző Csoport a táncosok szüleiből.
  • 2008. augusztus 20. - A Nagykun Táncegyüttes megkapja a    Jász-Nagykun-Szolnok megyéért Kulturális díjat.
  • 2009. Pünkösd. - XX. Szolnoki Néptáncfesztivál - különdíj a " Legderűsebb részletekért "
  • 2009. szeptember 01. -   Kovács Sándor -Söndör már kollégaként erősíti meg a néptáncosok munkáját.
  • 2010. november 07. - Budapest, Hagyományok Háza, minősítő műsor: "Jól minősített" fokozat.
  • 2010. NAGYKUNSÁGI KRÓNIKA bemutatása- Karcag, Túrkeve, Kisújszállás táncaival.
  • 2010. május Mezőberény Viharsarki Kistáncegyüttesek és Gyermekegyüttesek Találkozója Aprók és Gyöngyöcskék
  • 2010. „NÉGYTÁNCEGYÜTTES” MEGALAPÍTÁSA: Rákóczifalva Rákóczi Néptáncegyüttes, Szolnok Cuháré Néptáncegyüttes, Szandaszőlős Táncegyüttes, Nagykun Táncegyüttes részvételével.
  • Közös fellépések országos fesztiválokon, közösségépítés néptáncosok között: táborozások, sport rendezvények.
  • 2010. július IV. Csángó hétvége. Gyimesfelsőlok (Románia) - Karcag, Túrkeve, Kisújszállás táncaival
  • 2010. július V. Határmenti Világzenei Fesztivál, Panyola
  • 2010. augusztus Jászkisér- Pendzsom fesztivál- Herczegh Kata megkapja a megye pedagógusaitól a „SZŰCS BÉLA” PEDAGÓGIAI VÁNDORDÍJ
  • 2010. szeptember Szolnok- Folkdance-net
  • 2010. szeptember- Kisújszállás Kivilágos-Kivirradtig fesztivál
  • 2010. október 30. Duna tv- Etno-klub, Tápió mente és a Nagykunság táncai, Terék Józseffel és Boda Péterrel. 
  • A nagykunság táncai mellett a Tápió- mente táncainak a feldolgozása, és visszatanítása is Herczegh Kata nevéhez fűződik. Nem csak a kisújszállási táncosoknak, hanem a tápiószentmártoni együttesnek is ők tanították vissza a saját, hazai anyagukat.
  • 2010. november 06. Budapest, Hagyományok Háza, Néptáncosok Országos Bemutató Színpadán, az együttes "JÓL MINŐSÜLT"
  • 2012. december 1. HAGYOMÁNYOK HÁZA BUDAPEST NAGYKUNSÁGI KRÓNIKA, amelyet Halász János államtitkár úr nyitott meg.
  • 2013.08.20. "NAGYKUNSÁGÉRT" DÍJ
  • A Perkői Gyermek és Ifjúsági Fesztivál évben résztvevői az elmúlt 3 évben
  • A Tóth Berci bácsi által szervezett Hortobágyi tábor rendszeres meghívottjai és szereplői hosszú óta. Ezekre az alkalmakra Kata mindig külön műsort szerkeszt, koreografál, kicsit ismeretterjesztő jelleggel.
  • 2015. ápr. 18. Nagyhalász I. Országos Baptista Iskolák Kamara néptáncverseny
    • Garaguly- Arany minősítés
    • Aprók- „legtökéletesebb koreográfiáért” Különdíj
    • Garaguly- „A legtermészetesebb tánc” Különdíj
    • Karakasok- „Csuha-kupa vándordíj”
    • Garaguly- „A legígéretesebb legények” Különdíj
    • Karakasok- Arany minősítés
    • Aprók- Arany minősítés
    • Garaguly- Ezüst minősítés
  • 2015. május 8. Szolnok I. Vásárhelyi Lajos Országos Gyermek- és Ifjúsági néptánc verseny: Karakasok- Arany minősítés / Karakasok- Fődíj/ Meghívás a 2015-ös év legjobb koreográfiáit bemutató Antológiára, Budapestre.
  • 2015. május 31-én az Országos Felnőtt Néptáncverseny díjátadó gáláját a Karakas táncegyüttes nyithatta meg a szolnoki Szigligeti Színházban.
  • 2016 Ifjúsági Néptánc Antológián való részvétel "Nagy nemzetből való vagyok" c. koreográfiával, bukovinai táncokkal
  • Tánccsoportjaink neveit régi kun szavakból válogattuk: Karakasok, Garaguly, Bengecseg. Régi kun szavak. Olyan nevek, akik jelzik hovatartozásunkat. Karakasok, a tekintetet jelzik, Garaguly régi kun családnév, a Bengecseg pedig örököcskét jelent. Szép szó, benne van minden, amit rólunk tudni kell: Örököcske.
  • Akiket „megfertőzött” a szakma: Örököcskék
  • Ágoston Zsanett  - Fót, szakközép OKJ táncos
  • Bolgovics Gergő – Fót, szakközép – Ifjú Szívek, Pozsony, hivatásos táncos, jelenleg is néptáncot tanít, Nemzeti Táncszínház táncosa
  • Borostyán Kata - Nyíregyháza –néptáncos szakközép – Jászság népi Együttes táncosa
  • Halász Gergő - Nyíregyháza –néptáncos szakközép -MTE
  • Kecskés Gergő  – érettségi után, Fót, szakközép OKJ táncos – Sepsiszentgyörgy, Háromszéki Táncegyüttes, hivatásos táncos - Magyar Táncművészeti Főiskola - Kisújszállási Baptista Alapfokú Művészet Iskola tanára 
  • Kiss Katinka  – Nyíregyháza –néptáncos szakközép OKJ táncos – Debreceni Tudomány Egyetem néprajz szak, Experidance-nél dolgozik - MTE
  • Lukács Tamás – Nyíregyháza –néptáncos szakközép – Duna Művészegyüttes táncosa
  • Markót Levente – Nyíregyháza –néptáncos szakközép -
  • Nagy Ágnes – konduktor, mellette felnőtt gyermek és néptánc oktatásban, képzésben vesz részt
  • Nagy Katalin – Fót, szakközép OKJ táncos
  • Nagyné Majláth Emese - Debreceni Tudomány Egyetem néprajz szak 
  • Palágyi Zsuzsanna – Nyíregyháza –néptáncos szakközép – KÖZGÁZ táncosa
  • Pintér Nelli  – Nyíregyháza néptáncos szakközép OKJ táncos– Magyar Táncművészeti Főiskola – Honvéd Táncszínház, hivatásos táncos – Kapuvár, táncpedagógus, jelenleg is tanít 
  • Szabó Judit - Matyó Néptáncegyüttes és az Erkel Táncegyüttes vezetője párjával
  • Szekeres Gabriella - érettségi után, Fót, szakközép OKJ táncos, tanító néni, népdalénekes
  • Szentpéteri Balázs István – Nyíregyháza –néptáncos szakközép
  • Tatár Péter - néptáncos szakközép OKJ táncos - Magyar Táncművészeti Főiskola – néptáncot tanít a Fóti Művészeti Szakközépiskolában
  • Tuka Andrea         – érettségi után, Fót, szakközép OKJ táncos

2004-ben  vette fel az akkori gyermekcipőből kilépő Tücsök Néptáncegyüttes a nagykorúvá váló Nagykun Táncegyüttes  nevet. Bár a nagykorúságot még nem érte el a csoport színe-java, de az akkor középiskolás tagok büszkén vették fel és viselik a mai napig az együttes nevét. Székhelyünk és második otthonunk a Nagykun klub Kisújszállás szívében, mert hát " ...szívemben hát kiváltságos helyet foglal el a város ." Csukás István Rigmus két hangra című versének részlete 

Az együttes háttérszervezete a Bokorvirág Hagyományőrző Egyesület.

Tagjai Kisújszállás város, valamint Törökszentmiklós, Kenderes, Kunhegyes településeinek általános és középiskolásai, főiskolásai.

A kisújszállási gyerekek tudnak. Évek óta táncolnak, zenélnek, énekelnek, ... és egy nyelven beszélnek, táncolnak. Értik, megértik, elfogadják egymást. 

„Szeretnénk megmutatni, hogy mi, „konok kunok", milyenek is vagyunk a színpadon. Azt akarjuk meglátni, hogy milyen különbség van abban, ha megéljük a táncot...éljük, tudjuk, értjük... és nemcsak ”eltáncoljuk".. .."  

"Azt mondják ránk, hogy őrültek vagyunk, de mi tudjuk, hogy ez nemcsak egy felvett álarc, hanem mindaz, ami belőlünk, a szívünkből-lelkünkből gátlás nélkül árad." 


Együttes és művészeti vezető: Herczegh Kata
   
Hitvallásom, hogy a mai kor gyerekeinek és azok szüleinek, visszatanítsuk a régi idők azon szokásait, hagyományait, jeles napjait, amelyek ma is praktikusak, időt állóak és gyakorolhatóak, követhetőek, felvállalhatóak bárki által. 
Fontosnak tartom, a mai világban, a közösség építést. Az embereknek szükségük van a „valahová tartozás” érzésére. Irányokat mutatunk a közösség életéhez, a többit a gyerekek és a szülők alakítják, élik. 
Igyekszünk a gyerekekkel, fiatalokkal ugyanezt az irányt szemléltetni, megélni. 
Táncolunk, énekelünk, játszunk, rajzolunk, kézműveskedünk, eszünk-iszunk, mulatunk, mesélünk, dramatizálunk. Tágítjuk a tudatukat, ismereteiket, kijátsszuk, kirajzoljuk, kitáncoljuk a bajainkat, problémáinkat, gyógyítunk a meséinkkel. 
Semmi egyebet nem teszünk, mint a családi vagy falusi közösségek a régiségben. 
Azonban ezt, most már tanítani kell, mert az emberek nem gyakorolják, nem örökítik... Generációkon keresztül elengedték, és most kell porolnunk a megfakult, elavultnak vélt emlékképeket…”

„ …Kisújszállás városa egy igen színes, értékekben gazdag, polgárias város, ahol a mindennapokban jelen van a hagyományok őrzése és a kultúra ápolása. Mi szeretünk itt élni, büszkén visszük el az ország minden tájára szűkebb hazánk szokásait, világlátását és hagyományait: táncban, muzsikában, lélekben .”

„…A táncegyüttes úgy működik, mint egy nagycsalád. A családjaink abban különlegesek, hogy mindenben támogatnak bennünket... Nélkülük, az ő segítségük nélkül, nem juthattunk volna el idáig." 

"Nagyon szeretünk együtt lenni "csak úgy" is, számtalan kirándulás, főzés, közös, meghitt ünneplés és őrült bulizás emlékét őrzi fotóalbumunk, és az emlékezetünk.”

 „…Ha épp nem táncolunk, éneklünk, akkor is táncolunk, és éneklünk, csak akkor éppen zumbázunk, vagy aerobikozunk, disco táncot, vagy rockit táncolunk, és kórusban, teli torokból üvöltjük az összes magyar és külföldi slágereket..... és közben rettentő boldogok vagyunk...” 

„….A friss kakaós csiga finom..........., a világbéke meg a legjobb dolog lenne....Mi speciel imádjuk a kunperecet, Karcsi bácsi kemencében sült isteni fokhagymás csülkét, és persze mindent, ami édes. A legjobb tulajdonságunk, hogy nagyon tudjuk szeretni egymást, és a legrosszabb, hogy pont ezért hihetetlenül tudjuk utálni egymást. Természetesen váltakozó sorrendben, sosem egyszerre. Azt mondják néha ránk, hogy túl harsányak és hangosak vagyunk, szerintünk csak fiatalok és életigenlők. Meg pimaszul tehetségesek…” 
 

„…Mi a mi titkunk? Az, hogy mindent szívből-lélekből vagyunk hajlandóak tenni, vagy sehogy. Nincs középút”


Csoóri Program image
A Rólunk oldal a weboldala magja. Itt mondhatja el a látogatóinak hogy miről is szól a weboldala.

Szabadon szerkesztheti ezt a szöveget vagy lecserélheti arra amire csak szeretné. Például megoszthatja hogy mióta van a szakmában, mitől különleges a vállalkozása, mik az alapvető értékek és még sok mást.


A Rólunk lapot az Oldalak menüpont szerkesztés menüpontjára kattintva szerkesztheti.
A Rólunk oldal a weboldala magja. Itt mondhatja el a látogatóinak hogy miről is szól a weboldala.

Szabadon szerkesztheti ezt a szöveget vagy lecserélheti arra amire csak szeretné. Például megoszthatja hogy mióta van a szakmában, mitől különleges a vállalkozása, mik az alapvető értékek és még sok mást. A Rólunk lapot az Oldalak menüpont szerkesztés menüpontjára kattintva szerkesztheti.
A rólunk oldal a weboldala alapvető leírását tartalmazza. Itt oszthatja meg az ügyfeleivel hogy miről fog szólni az oldala.

Ezt a szöveg tetszés szerint szerkesztheti vagy átírhatja hogy arról szóljon amiről szeretné. Például bemutathatja hogy mióta van meg a vállalkozása, mitől különleges az ön cége, mik az alapvető értékei és még sok más.

A Rólunk oldalt az Oldalak fül Szerkesztés gombra kattintva szerkesztheti.

Hagyományőrzés image

Január

Hagyományőrző Nagykunsági Gyerek lagzi, és Nagykunsági módra disznóvágás

Tudj meg többet

Február

Farsangtemetés

Tudj meg többet

Március

Forradalmi Táncház

Tudj meg többet

Április

Virágvasárnapi játszó, Szent György napi kincskeresés

Tudj meg többet

Május

Mi van ma, mi van ma...- Pünkösdi játszó és mulatság

Tudj meg többet

Június

Tücsökfalva Néptánctábor

Tudj meg többet

Augusztus

„Hangoló” – Néptánctábor

Tudj meg többet

Szeptember

Kivilágos - Kivirradtig Fesztivál - Cuháré

Tudj meg többet

Október

Bilétos Almabál és táncház

Tudj meg többet

November

Márton napi Liba-bál és táncház

Tudj meg többet

December

Luca nap, Bölcsőcske járás, Betlehemezés, Szeretetnap

Tudj meg többet

Gönczi Edit

Bokorvirág Hagyományőrző Egyesület elnöke

Ez egy csapattag helye a cégében. Kicserélheti ezt a képet és a szöveget a csapattagra akit be szeretne itt mutatni.

Herczegh Katalin

Nagykun Táncegyüttes vezetője

Ez egy csapattag helye a cégében. Kicserélheti ezt a képet és a szöveget a csapattagra akit be szeretne itt mutatni.

Jack Hendrix

Elnök

Ez egy csapattag helye a cégében. Kicserélheti ezt a képet és a szöveget a csapattagra akit be szeretne itt mutatni.

Elizabeth Newman

Partner

Ez egy csapattag helye a cégében. Kicserélheti ezt a képet és a szöveget a csapattagra akit be szeretne itt mutatni.

Lucy Lennon

Irodavezető

Ez egy csapattag helye a cégében. Kicserélheti ezt a képet és a szöveget a csapattagra akit be szeretne itt mutatni.

Jennifer Smith

CEO

Ez egy csapattag helye a cégében. Kicserélheti ezt a képet és a szöveget a csapattagra akit be szeretne itt mutatni.