2004-ben vette fel az akkori gyermekcipőből kilépő Tücsök Néptáncegyüttes a nagykorúvá váló Nagykun Táncegyüttes nevet. Bár a nagykorúságot még nem érte el a csoport színe-java, de az akkor középiskolás tagok büszkén vették fel és viselik a mai napig az együttes nevét. Székhelyünk és második otthonunk a Nagykun klub Kisújszállás szívében, mert hát " ...szívemben hát kiváltságos helyet foglal el a város ." Csukás István Rigmus két hangra című versének részlete
Az együttes háttérszervezete a Bokorvirág Hagyományőrző Egyesület.
Tagjai Kisújszállás város, valamint Törökszentmiklós, Kenderes, Kunhegyes településeinek általános és középiskolásai, főiskolásai.
A kisújszállási gyerekek tudnak. Évek óta táncolnak, zenélnek, énekelnek, ... és egy nyelven beszélnek, táncolnak. Értik, megértik, elfogadják egymást.
„Szeretnénk megmutatni, hogy mi, „konok kunok", milyenek is vagyunk a színpadon. Azt akarjuk meglátni, hogy milyen különbség van abban, ha megéljük a táncot...éljük, tudjuk, értjük... és nemcsak ”eltáncoljuk".. .."
"Azt mondják ránk, hogy őrültek vagyunk, de mi tudjuk, hogy ez nemcsak egy felvett álarc, hanem mindaz, ami belőlünk, a szívünkből-lelkünkből gátlás nélkül árad."
Együttes és művészeti vezető: Herczegh Kata
Hitvallásom, hogy a mai kor gyerekeinek és azok szüleinek, visszatanítsuk a régi idők azon szokásait, hagyományait, jeles napjait, amelyek ma is praktikusak, időt állóak és gyakorolhatóak, követhetőek, felvállalhatóak bárki által.
Fontosnak tartom, a mai világban, a közösség építést. Az embereknek szükségük van a „valahová tartozás” érzésére. Irányokat mutatunk a közösség életéhez, a többit a gyerekek és a szülők alakítják, élik.
Igyekszünk a gyerekekkel, fiatalokkal ugyanezt az irányt szemléltetni, megélni.
Táncolunk, énekelünk, játszunk, rajzolunk, kézműveskedünk, eszünk-iszunk, mulatunk, mesélünk, dramatizálunk. Tágítjuk a tudatukat, ismereteiket, kijátsszuk, kirajzoljuk, kitáncoljuk a bajainkat, problémáinkat, gyógyítunk a meséinkkel.
Semmi egyebet nem teszünk, mint a családi vagy falusi közösségek a régiségben.
Azonban ezt, most már tanítani kell, mert az emberek nem gyakorolják, nem örökítik... Generációkon keresztül elengedték, és most kell porolnunk a megfakult, elavultnak vélt emlékképeket…”